2014. április 9., szerda

 Kedves mindenki aki valaha is betéved erre az oldalra.
Már jó ideje nincsen rész.Ennek több oka is van.  Mikor elkezdtem írni ezt a történetet, jó ötletnek tűnt ez a sztori de pár rész után már nem ment az írás minden egyes rész ilyen nyögve nyelős valamit gyorsan össze dobok dolog lett , és most értem el odáig hogy nem tudom folytatni. Talán csak pihentetni kell még ezt az egészet és egyszer majd folytatom. Nem szeretném bejezetlenül lezárni. Remélem megértitek.

2014. január 31., péntek

22: Menekülés








 Hajnalba  szörnyű fejfájásra ébredtem. Egy kettőt pislogtam mire felfogtam hogy ez nem az én szobám. Megfordultam és kis híján szívrohamot kaptam ugyanis Harry feküdt mellettem  gyorsan ellenőriztem hogy  van e rajtam ruha és idegesen konstatáltam hogy  nincs. Egyből könnyek gyűltek a szemebe hogy már megint hülyeséget csináltam. Az éjjeli szekrényen lévő órára pillantottam ami fél hatot mutatott. Gyorsan összeszedtem a ruháim és átmentem a saját szobámba. Csak reménykedni mertem hogy Zayn nem lesz ott hála az égnek nem volt. Bemenetem a fürdőbe és lezuhanyoztam. Miután tiszta ruhát vettem fel előkerestem a bőröndöm és gyorsan beledobáltam pár cuccot. Úgy éreztem most kell elmenem és magam mögött hagyni mindent mert amit most éjjel tettem az sose fogom magamnak megbocsájtani. Behúztam a cipzárt a bőröndön  és lementem a lépcsőn szerencsére senki nem ébredt föl bár nem is tudom hogy ki van itthon. Fölvettem a cipőm és kiléptem  az ajtón amint az becsukódott mögöttem  akkor zártam le mindent ami ott történt.....


Beky:

 Nagyon meglepődtem mikor Lizzie felhívott és megkért hogy had jöjjön hozzánk én persze egyből bele mentem mivel nagyon régen láttam. Mikor utoljára találkoztunk még Holmes Chapelbe volt azóta már elköltöztünk onnan  Manchesterbe. Lizzie hangja a telefonba nagyon zaklatott volt de nem akarta elmondani hogy mi baja azt mondtam majd személyesen.

Lizzie:

 Reggel nyolc és én a Londoni állomáson várom hogy jöjjön a vonat ami elvisz innen. Még mindig az éjjelen  kattog az agyam már lassan mindenre  kezdek emlékezni minden azokkal a fura löttyökkel kezdődött amiket Louis itatott minket. Emlékszem hogy összevesztem valamin Zaynnel és volt egy szőke csaj is és még az is rémlik hogy Harryvel vadul smárolunk de onnantól homály de talán jobb is. A gondolataimba voltam merülve mikor megérkezett a vonat .


Harry:

 Délben iszonyatos fejfájásra ébredtem egy kettőt pislogtam mire magamhoz tértem láttam hogy az ágy azt mutatja hogy nem volt unalmas éjszakám és hirtelen minden bevillant Lizzie ...- De vajon hol van ?-agyaltam.
Felvettem a boxerem és lesétáltam a lépcsőn a konyhába  a fiúk ücsörögtek komás fejjel.
- Hali-köszöntem.
Zayn kivételével mindenki köszönt. Ohh szóval tudja az éjjeli dolgokat, gondoltam inkább nem veszegetem  a témát majd később megbeszéljük.
- Azért durva volt az este - mondta Louis.
- Hála neked - mondta Niall szarkasztikusan.- még mindig nem tudom  hogy mit ittam.
- Hát haver én se - röhögött Louis.
Én csak csendben néztem a kávém és gondolkodtam biztos voltam benne hogy Lizzie és Zayn is utál.
- Aj nem megyünk el enni ? - nyavalygott a szőkeség.
- Menjünk én is éhes vagyok - közölte Liam.
- Oké akkor felkeltem Lizziet.- indult fel Louis.
Én is felmentem zuhanyozni a lépcső tetején Louis jött velem szembe. Hol van Liz ? - kérdezte.
- Nem tudom - és tejesen őszinte voltam mert nem tudtam. Mikor felkeltem gondoltam ő a szobájában alszik  és tudom hogy most nem kíváncsi  rám így nem is kerestem. 
- Nincs a szobájában. - aggodalmaskodott.
- Hívjuk fel. - tanácsoltam és bementem a szobámba a telefonomért. Mihelyt megtaláltam már tárcsáztam is de nem vette fel. Közben lementünk a többiekhez és tudatuk velük hogy mi van. Zayn szemében aggodalom és fájdalom  tükröződött. Mivel egyikünknek se vette föl a telefont és a helyeken ahol kerestük nem volt még nagyobb aggódásba kezdtünk. 

Zayn: 

Reggel totál ideges voltam mert rohadt nagy hibát követtem el. Tegnap a buliba nem kellet volna azzal a szőke libával smárolnom. Nem is törődtem mással csak vele. Mikor a konyhába  ücsörögtem belülről mardosott a bűntudat hisz én mindennél jobban szeretem Lizziet és most hogy nem tudom hogy hol van szétvett  az ideg. 

Beky: 

Kint álltam a Manchesteri vasútállomáson  és vártam a barátnőmet. Mikor begördült a vonat az állomásra és leszállt róla az én drága barátnőm kisírt szemekkel és egy nagy bőrönddel egyből tudtam hogy nagy baj van. 
-Beky - ugrott a nyakamba és agyon ölelgetett. 
- Lizzie- öleltem én is szorosan .-Mi a baj ? - kérdeztem.
- Semmi, illetve minden de  majd nálatok elmesélem. 
- Oké akkor induljunk.
Egy nagyobb séta után már nálunk is voltunk sétálásközben sokat beszélgettünk de nem tudtam meg hogy mi a baja. 
-Csókolom Mrs. Adams.- köszönt Liz anyának.
- Szia Lizzie- ölelgette meg anya is.
- Gyere menjünk fel a szobámba- mondtam Liznek.
- Rendbe. 
-Na szóval most leülsz szépen és  elmesélsz mindent. - utasítottam hogy becsuktam magunk mögött az ajtót. 


Lizzie: 

Nagy levegőt vettem és belekezdtem a mesélésbe ami elég hosszúra nyúlt mivel körülbelül hárompercenként rám tört a sírás. 
- Szóval eljöttem és most gyűlölöm magam. - mondtam. 
- Huh hát nem semmi gondolom nem lepődsz meg ha azt mondom hogy most tényleg hülyeséget csináltál.
- Nem. - mondtam és hatalmasat ásítottam mivel a nagy beszélgetésbe elszaladt az idő.
-Álmos vagy ? - kérdezte a barátnőm 
- Igen . Nem gond ha én most elmennék zuhanyozni ? 
- Dehogy is. Mindjárt adok törölközőt. 
- Rendbe köszi. 
- A tükörben nézegettem a kisírt szemeimet és undorodtam magamtól és attól az embertől aki lettem hirtelen felindulásból elkezdtem kutakodni a szekrénybe még meg nem találtam amit kerestem. Egy mozdulat és már is könnyebb volt a lelkem persze semmi nem változott de a hirtelen fájdalom és a karomon lefolyó vér elnyomott mindent és nem gondoltam semmire csak néztem ahogy folyik a vérem és lassan lecsöpög a padlóra ......








2013. december 31., kedd

21: Feszültség




Remélem mindenkinek jól telt a karácsonya és kívánok mindenkinek boldog új évet. Ez a rész elég rövid lett és sokára is hoztam de hát kevesebb néha több ;))








1 héttel később


Nagyon jó volt az a pár nap Bradfordba  kicsit elvonulni a Londoni pörgős élettől. De miután vissza értünk minden mintha a pokol lenne . Harryvel  folyamatosan veszekszünk. A szőke ribanc barátnője is sokszor  van itt, de már meg tanultam kezelni őt leszarom magasról  de az rettenetesen fájt amiket Harry minden egyes veszekedéskor a fejemhez vágott.

A mai reggel is úgy indult mint a többi azzal a kis különbséggel  hogy ma van Liam szülinapja és rengeteg tenni való van. Gyors készülődés után rohantam le az emeletről ahol  a négy fiú várt és Eleanor.
- Mi van álomszuszék?- jött mellém Zayn .
- Na akkor Lizzie és Harry menjetek  a tortáért, - a szemöldököm a magasba szaladt Louis pedig csak sunyin vigyorgott- Zayn te Niallel elmész lufit venni El és én pedig intézzük a vendégeket  akkor nyomás mindenki a dolgára - tapsolt kettőt Louis.
-És Liam ? - értetlenkedett Niall.
- Egész nap Andyvel lesz - mondta neki Zayn.
- Na gyere már Lizzie - kiabált már az ajtóban toporogva Hazza .
- Hosszú nap lesz mormogtam az orrom alatt .
Beszálltunk a kocsiba és egyenesen a cukrászda felé indultunk. Az út csendesen telt nem igazán kommunikáltunk az üzlethez érve gyorsan elhoztuk a tortát amit én szorongattam nehogy felboruljon.
- Nem értem mért csinálod - sóhajtott Harry
-Még is mit - kérdeztem mert fogalmam sem volt hogy miről beszél .
- Ezt az egészet hogy folyton veszekszünk.
- Hogy mi?? - szaladt a hangom a magasba.-Én veszekszek én , te hülye vagy . Nem is tudom ki szól be minden egyes nap.
- Te kezted még a múltkor. - mondta nyugodtan.
- Hát nem is tudom hogy kire tört rá az őszinteségi roham. - forgattam a szemem. 
Erre már nem mondott semmit bár jobb is mert lehet hogy a fejébe nyomtam volna a tortát. 
- Egyet kérek Harry kerülj el jó messzire- mondtam neki a kocsiból kiszállva. 
Besétáltam a háza a konyhába letéve a tortát indultam a nappalit díszítő társaságoz.
- Lufik ? Nem gondoljátok hogy ez kicsit sok ? - kérdeztem furán. 
- Nem  a lufi kell - intézte el Louis.
Hát oké és én is elkezdem fújogatni a lufikat.  Épp egy lufit fújtam mikor Zayn kidurrantotta azt.
-Te normális vagy tudod hogy megijedtem. - durciztam.
- Bocsi-nézet rám .
- Nincs bocsi most haragszom - mondtam sértődötten.  
Fel kaptam a mellettem heverő konfettisprét  és a hajába fújtam. 
- Ezt még nagyon megbánod - horkant fel. És ezzel elkezdődött a közöttünk folyó csata percek alatt hatalmas felfordulás csináltunk a házba. 
- Ti még is mit csináltok ?- állt meg a szoba ajtóban Harry. 
- Azt amit te nem  jól érezzük magunkat - vágtam neki oda és elsétáltam ki hogy hozzak egy felmosót. Miután minden visszanyerte az eredeti állapotát gyorsan felraktuk a többi díszt is a piákat kiraktuk egy asztalra mellé pedig a kajákat. 


Este  fél nyolcra jöttek a vendégek már lent vártuk őket mindannyian. Mindenki megérkezett már csak Liam hiányzott mikor hallottuk hogy egy autó állt meg a ház előtt gyors lekapcsoltuk a villanyt és vártunk, mikor nyílt az ajtó egyszerre kiabáltuk  Boldog szülinapot!!
- Ohh srácok köszi - lepődött meg a Liam. 
 A torta evés és az ajándékozásos után  kezdődhetett a buli.  Louis valami löttyel teli poharat nyomott a kezembe és azzal koccintottunk ezt a poharat még  több követte és kezdett minden ködös lenni .....




 





2013. november 30., szombat

20: Csodás család



                                                        
                                                         

                                              


 Lerohantam a lépcsőn ki az udvarra ott leültem a hintaágyba és előtört belőlem a keserves zokogás.
Mindent elrontottam sosem leszünk már olyan viszonyba mint régen. Magamba roskadva sírtam a szemfestékem elkenődött rémesen nézhetem ki. Még azon is agyalhatok hogy hogy magyarázom ki ezt Zaynnél , nem akarom megbántani mert szeretem őt tényleg. Sírástól magamba roskadva ültem mikor éreztem hogy valaki mellém ül és átkarol . Elkezdtem pánikolni hogy Zayn az de szerencsére nem.
-Mi a baj ? kérdezte Louis.
- Minden . - adtam a megfelelő választ.
- Bővebben ? - érdeklődött tovább.
- Harry ..- sóhajtottam
- Gondoltam - forgatta a szemeit.- Mit csinált ?
- Semmit csak igazat mondott.
- Hm ? - vonta fel a szemöldökét.
- Azt mondta hogy szeret és lesmárolt , de én eltoltam magamtól és mondtam neki hogy én nem érzek így. - mondtam el ami történt.
- És most mi lesz ? - kérdezte a kék szemű.
 - Ha én azt tudnám . -sóhajtottam még egyet - De ezt nem mondhatod el senkinek.- néztem rá.
- Rendben - bólogatott .-Na szed össze magad és menjünk vissza bulizni.- mosolygott rám.
- Rendben - töröltem le a könnyeimet és felálltam.
A házba vissza érve a mosdott céloztam meg hogy rendebe szedjem a fejemet. A tükörbe nézve megijedtem attól ami láttam. Ez már rég nem az a lány aki én vagyok. 2 évvel ezelőtt mielőtt először Londonba jöttem talán mégse kellet volna elfogadni akkor azt a meghívást töprengtem. Összeszedve magamat mentem vissza a többiekhez.  Zayn Louis társaságában ült és iszogatott én is leültem közéjük Zayn rögtön az ölébe húzott. 
- Mi a helyzet baby ? - kérdezte kicsit akadozva. 
- Semmi nem gondolod hogy kicsit sokat ittál ? 
- Nem -röhögött.
Vállat vontam és én is ittam velük egy két pohárkával nem tudom hogy mennyi volt az az egykét pohár mert az utolsó emlékem az hogy  valaki a kezembe nyom még eggyel hogy igyam meg.



Hetekkel később...


 Az elmúlt hetek egyhangúan teltek . Rég kipihentük a múltkor vad bulit és megfogadtuk hogy soha többet nem iszunk. Harryvel nem beszéltünk azóta csak  köszönünk de azt is csak akkor ha muszáj 
úgy néz ki hogy meg van sértődve pedig mindenről ő tehet. Azóta az este óta én se vagyok a régi mardos a lelkiismeret mivel Zayn semmiről se tud most is ép nagyban készülődik mert hamarosan indulunk Bradfordba. 
 - Kész vagy baba ? - kiabált Zayn 
- Igen  megyek -és ezzel lecsaptam a bőröndöm tetejét.
A lépcsőn leérve rámosolyogva indulunk ki az ajtón 
- Elmentünk sziasztok- kiáltottunk egyszerre.
Beültünk a kocsiba  és elindultunk. Zaynnek ez a második útja mióta megszerezte a jogosítványát így kicsit be vagyok szarva.
- Mért vágsz ilyen kétségbe eset tekintetet ? - nézet rám egy pillanatra.
-  Te az utat nézd - parancsoltam rá
-  Csak nem azt akarod mondani hogy félsz. - húzta föl az egyik szemöldökét.
-  Neem..- mondtam ironikusan.
- Hát kösz hogy így bízol bennem - sértődött meg
-  Bízok én - mosolyogtam rá.- Ne durciz - hajoltam hozzá és adtam neki egy puszit. Amire ő csak mosolygott.  Az út további része ökörködéssel telt , teli torokból énekeltük a rádióból szóló számokat.  Észre se vettem de  Zayn  már a kocsibejáróra kanyardot fel, ahogy a motor leállt kipattantam  a kocsiból és  egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében konstatáltam hogy
szilárd talaj van a lábam alatt. 
- Nagyon vicces - gúnyolódott  Mr. Tökéletes 
- Jaj na, ugye tudod hogy szeretlek ? - mentem oda hozzá és megcsókoltam.
- Na gyere menjünk be - fogta meg a kezemet. 
Mikor Zayn megnyomta a csengőt enyhén ideges lettem mi van ha nem is leszek nekik szimpatikus és ha utálni fognak - ilyen kérdések záporoztak a fejembe mikor kinyílt az ajtó és egy középkorú vöröses hajú nő nyitott ajtót és egyből Zayn nyakába ugrott. 
- Annyira hiányoztál kincsem - ölelte át szorosan a nő.
- Te is nekem anya -  csuklott el Zayn hangja.
- Jaj de ne ácsorogjunk itt  kint gyertek be- szólt Zayn anyukája.
A házba beérve a család többi tagjával álltunk szembe akik mind a rég nem látott Zayn nyakába ugrottak.  Kicsit kívülállónak éreztem magam hisz az is voltam, de  megható volt ezt a jelenetet nézni. 
- Anya, apa, csajok - célzott a testvéreire- ő itt a barátnőm Lizzie- mutatott be engem. 
- Csókolom sziasztok -  vigyorogtam hülyén. 
- Tegezz csak nyugodtan minket nem vagyunk még olyan öregek- mondta Zayn apukája. 
- Ja jó - mosolyogtam. 
- De ne ácsorogjunk itt  üljünk le - tereltbe minket az anyukája a nappaliba. 
- Aj de udvariatlanok vagyunk még be se mutatkoztunk.- mondta  -Anyukád nagyon pörög - súgtam oda Zaynek aki csak egy halvány mosoly kíséretében bólogatott.
-  Én Trisha  vagyok mutatkozott be  - és őt követve mindenki ezt tette ezután még sokáig beszélgettünk előkerültek a kínos kis kori sztorik is. A nagy beszélgetésbe egyre álmosabb lettem és kezdtem elaludni  Zayn vállán.
- Bocsi de szerintem mi most elmegyünk aludni - nézet rám Zayn és utána körbe a többieken. 
- Rendben -mosolygott  ránk az anyukája. 
Az emeletre érve  Zayn bevezettet az ő szobájába ami nagyon tükrözte az egyéniségét. Egy gyors zuhanyzás után már huppantam is be mellé az ágyba .
- Csodálatos családod van - néztem rá.
- Tudom- mosolyodott el és egy csókot nyomott a számra. 
Megfordultam ő a kezét a derekamra tette és így léptük át az álmok világának kapuját ...... 









2013. október 30., szerda

19: Buli


                                                            

                                                            



  Reggel  boldogan ébredtem amikor kinyitottam a szememet Zayn gyönyörű barna szemei voltak az elsők amit megláttam . Mosolyogva nézett a kék szemeimbe.
- Jó reggelt szépség.- lehelt egy lágy csókot a számra.
- Neked is - viszonoztam .
Még lustálkodtunk egy kicsit aztán úgy döntöttünk hogy lemegyünk.  Felkaptam a földről Zayn tegnapi felsőjét meg a bugyimat is felhúztam amitől tegnap éjjel megszabadított. Elindultunk lefele, Zayn átdobta  a karját a vállamon és a fülembe suttogta.
-Köszönöm az estét fantasztikus  voltál.
Én csak egy rövid csókot adtam neki mielőtt leültünk az étkező asztalhoz.
- Na megjött a gerle pár -vigyorgott a képembe Louis.
Mi csak szúrós pillantásokkal jutalmaztuk .
- Jól van azért nem kell megölni a nézésetekkel- vágta be a durcit.
Közben Liam és Niall valami buliról beszélgettek amit Andy rendez ma este .
-  Hé Haver  - szólt Liam Zaynnek- jöttök este ?.
Zayn kérdőn nézet rám .
 - Persze hogy megyünk - mosolyogtam .
- Reggelt - jött le komásan Hazza.
- Neked is álomszuszék -mondtam és megöleltem. Viszont ő nem ölet vissza ezt a többiek is akkora meglepettséggel fogadták mint én. Vissza ültem Zayn mellé és bele ittam a kávémba.  Még ültem kicsit de elég feszült volt a hangulat ezért inkább jobbnak láttam ha fölmegyek. Fönt bementem Zayn  szobájába és vissza feküdtem az ágyba és becsuktam a szemem . Nem sokkal később Zayn is bejött és éreztem hogy besüpped mellettem az ágy jelezvén hogy mellém feküdt, átkarolt  és puszit nyomott az arcomra  én közelebb bújtam hozzá és így feküdtünk.
- Nem nézünk meg valami filmet hogy jobb kedved legyen ? - kérdezte Zayn kis idő múlva.
- De nézhetünk - erőltettem meg egy mosolyt.
- Mit szeretnél ? - nézett rám kedvesen , látszott rajta  hogy nagyon akarja hogy nekem jobb kedvem legyen.
- Mindegy rád bízom.
Végül egy vígjátékot néztük meg. A film után arra jutottunk hogy most már jó lenne felöltözni. Miután elkészültünk Zaynnel kettesbe elmentünk ebédelni természetesen gyalog mivel neki még nincs jogsia amit én szóvá is tettem neki miután elkezdett nyafogni hogy minek kell sétálni.
- Te drága nem kéne neked jogosítvány ? És akkor nem kéne gyalogolnunk  folyton vagy taxizni-mondtam neki.
- Jó majd - zárta le.
- Nekem nem sürgős csak akkor ne nyafogj - mondtam és megöletem.
Mikor végre megérkeztünk egy gyorskajáldához egyből választottunk és leültünk enni.
- Tulajdonképpen mi is lesz ez este ? - érdeklődtem a buliról.
- Hát Andy rendez egy kis házi bulit , nem nagy cucc - vonta meg a vállát és ette tovább a csirkéjét.
- Oké..- ezzel ezt a témát le is zártuk.
- És mikor mész Bradfordba ?-kérdeztem mivel emlékeztem hogy mondta hogy megy.
- Talán jövőhéten.
-  Aha.
- De szeretném ha te is jönnél velem - nézett  a szemembe.
-Hát nem tudom , nem hinném hogy örülnének nekem- vonakodtam.
- Most ugye viccelsz ? Nagyon fognak szeretni akár csak én - hajolt át az asztalon és adott egy csókot.
Még sokat beszélgettünk de aztán lassan elindultunk haza  visszafelé is hallgathattam hogy mennyit kell gyalogolni.  A házba érve csak három srácot találunk.  Állításuk szerint Harry elment a festett szőke barátnőjéhez. Zayn felment az emeletre én pedig leültem a srácokhoz. Amint leültem Loui máris mellém pattant.
- Mizu csajszi ? - húzogatta a szemöldökét.
- Mi akarsz Loui ??- néztem rá.
- Csak érdeklődök - mondta sunyin
- Miről ?
- Hát tudod ...rólatok.. megvolt már ?- célozgatott
- Jézusom , Louis !! - mondtam idegesen .
-  Most mi van én csak érdeklődök - mondta egyszerűen.
Ekkor jött le Zayn is a laptopjával a kezében.
- Miről érdeklődsz te ? - kérdezte a haverját.
- A mi kapcsolatunkról - meresztettem a szememet Zaynre hogy vegye az adást.
- Ohh.. esett le neki - Te arról ne érdeklődj- lökte vállba barátját.
Leült közénk és bekapcsolta a laptopot.  Délután öt volt  a twitter fal csak úgy pörgött  több száz         I love Zayn .. Vegyél feleségül Zayn ... Kövess be Zayn ..  Imádlak titeket fiúk .. és még rengeteg ehhez hasonló rajongói üzenet a fiúknak . Volt egy két  vicces  meg egy két beteges  üzenet is de hát ez van. Egy óra múlva elmentem készülődni. Lezuhanyoztam , hajamat hullámosra csináltam , felvettem egy felül arany alul pedig fehér egybe ruhát és egy hozzá illő cipőt. Kisminkeltem magam  és ezután késznek nyilvánítottam magam. Kimentem a szobába ahol Zayn ücsörgött arra várva hogy végezek.
- Nagyon szexi vagy - lépet oda és megcsókolt.
- Te is - néztem rá már ő is fel volt öltözve.
Megfogta a kezemet és lementünk a többiekhez , kicsit meggyarapodtunk  Eleanor is megjött közbe akinek nagyon örültem .
- El !!!- ugrottam a nyakába.
- Csajszi - szorongatott meg.-Csini ruci - nézett végig rajtam miután elengedett.
- Köszi.- vigyorogtam
Az Eleanorral folytatott beszélgetés közben tűnt fel hogy Harry is itt van meg a festett szőke barátnője aki szúrós szemekkel méregetett.
- Megyünk ? - unta meg a várakozást Niall.
- Aha - vágtuk rá mind.
Vissza sétáltam Zaynhez és megfogtam a kezét. Beszálltunk a ház előtt parkoló taxikba mi Eleanorral és Louissal mentünk .  Megérkezve Andy házához kiszálltunk az autóból és elindultunk befele.Ahhoz képest hogy Zayn azt mondta ez csak egy kis buli lesz rengeteg ember volt. Bementünk és egyből leültünk inni . Egy idő múlva táncolhatnékom volt  ezért Eleanorral elmentünk táncolni de őt hamar elrabolta Loui én tovább táncoltam egyszer csak éreztem hogy valaki hátulról magához húz. Gyors mozdulattal megfordultam és Harryvel találtam magam szembe.  Láttam rajta hogy már kicsit sem szomjas . Sosem értettem hogy tud ilyen hamar bebaszni.
-Gyere velem- suttogta a fülembe.
Válaszolni sem tudtam megragadta a kezemet és elkezdett felfelé húzni az emeletre. Az emeleten az első szobába behúzott és amint becsukódott  az ajtó neki is nyomot és puszikkal halmozta el a nyakam.  Azonnal ellöktem magamtól mert tudtam ha most nem állunk le nem is fogunk, és én nem akartam  Harrytől semmit se. Viszont Harry nem adta fel  visszatért a nyakamhoz és halad felfele  a számhoz, én viszont megint ellöktem magamtól.
- Harry, nem lehet - szóltam rá.
- Mért ? - nézett rám
- Mert van barátnőd , nekem pedig ott van Zayn.
- Aj kit érdekel  Chana -mondta és közben leült az ágyra engem pedig magával húzott az ölébe kerültem de onnan átültem mellé.
- És Zayn ő se érdekel ? - kérdeztem
- Majd kiheveri, ő is tudja hogy én jobb vagyok neked .-mondta lekezelően .
- Harry most csak a pia beszél belőled .
- Nem , én ezt komolyan gondolom .
- Majd meglátjuk ha józan leszel akkor is ezt  mondod -e  - mondtam és felálltam de ő visszahúzott és hátra estem az ágyon ő pedig fölém kerekedett de én megint ellöktem.
- Most mért csinálod Harry ? - néztem idegesen a vágytól elsötétült  zöld szemekbe.
- Mert szeretlek baszdmeg, nem érted,mindig is szerettelek ,már kiskorunkba a homokozóba elvarázsoltál- mondta  indulatosan de mégis szerelmesen.
- D-de  Harry nem lehet - küszködtem a könnyeimmel. Erőt vettem magamon és finoman letoltam magamról és gyors léptekkel kirohantam a szobából .........




2013. október 5., szombat

18: A titokzatos idegen










 A beszélgetést a csengő hangja zavarta meg Harry ment ajtót nyitni mi a konyhából kémleltük hogy vajon ki lehet a titokzatos idegen, mikkor beljebb ért mindenki arcára ki ült a döbbenet , egy  hosszú  festett szőke hajú  pláza cica állt velünk szembe és vigyorogva szorongatta Harry kezét aki úgy szintén idiótán vigyorgott. Mivel senki se tudott megszólalni Hazza megadta a  magyarázatot.
- Igen ő a barátnőm Chana, ne gúvaszátok  már a szemeitek - húzta féloldalas mosolyra a száját. Loui szúrós pillantásokat vetett a lány felé és faképnél hagyva minket felment az emeletere. A lent maradt többi fiú és én is gratuláltunk meg  az ilyenkor szokásos hülyeségek és otthagytuk őket. Zaynnel felmentünk a szobájába. 
- Hát nem semmi , sose fogom megérteni hol szedi össze ezeket a csajokat - röhögött Zayn és az ölébe húzott. 
- Én se  értem - bámultam magam elé. 
- Azt figyeltem ha Loui meg te ölni tudnátok a szemeitekkel a csaj már halott lenne. - puszilt meg.
- Ja hupsz, hát nem szimpi a csaj na.
- Feltűnt - nevetett. 
Én csak egy szúrós pillantást vetettem rá.
- Ne néz így kezdek félni- fúrta a fejét a nyakamba. 
- Olyan lüke vagy -  nyomtam egy hatalmas cuppanós puszit az arcára és felálltam. 
- Mi az ?- nézett kérdőn 
- Nem megyünk el valahova ? 
-  De mehetünk - bólogatott 
-Okés gyors átöltözöm - nyomtam egy rövid csókot ajkaira.
Átmentem a szobámba és felkaptam egy rövid nadrágot hozzá egy szürke felsőt és a fekete vans cipőmet, hajamat kifésültem és a fejem tetejére kontyba kötöttem. 
- Mehetünk - léptem be  Zayn szobájába aki ép telefonált így gyors be is fogtam és becsuktam az ajtót ahogy a hallottak alapján ítélem valamelyik családtagjával beszélt így gondoltam majd lent megvárom.  A napaliba a friss szerelmes  pár falta egymást. 
- Khm - krákogtam.
- Mi van megakadt valami a torkodon? - nézett rám gúnyosan festett szőke liba. 
- Jó lenne ha nem itt nyelnétek le egymást- néztem Hazza zöld szemeibe az előbbi sértést meg elengedtem a fülem melett. 
-  Amikor te csináltad nem zavart mi ? - kérdezte. 
-  Nem , igazad van , figyelj csak  nemrégen ettem pizzát abból is kéred a maradékot ? - lehet hogy ez kicsit durva volt Harryre nézve és ránézve láttam is hogy rosszul esik neki.  Közben Zayn is leért így oda mentem hozzá és kettesbe kiléptünk az ajtón.
-  Ez meg mi volt ? - kérdezte ahogy ki léptünk 
- Mi ? -néztem rá
- Hát ez a feszkó  mikor lementem ?
- Ja semmi csak irritál a csaj. 
- Pacsi engem is-  dobta át a az egyik kezét a vállamon. 
-  Annyira hülye vagy .
-  Ezért szeretsz nem ? - vágott  kiskutya  fejet.
- Ezért. csókoltam meg. 
-Fagyi ? - kérdezte mikor egy kis fagyizóhoz  értünk 
- Jöhet . - mosolyogtam 
Mindketten kértünk magunknak két- két gombócot és ezt nyalogatva sétáltunk tovább és közben beszélgettünk az élet fontos dolgairól. 
- Jövő héten haza utazom egy hétre  velem jössz ? - kérdezte. 
-Én ? - döbbentem meg
- Te , mért ki ? - nézett rám hülyén . 
- Hát nem tudom, biztos jó öltet ez ? 
- Persze imádni fognak- mosolyodott el. 
Az ajtón belépve az üres lakás fogadott minket. A konyhába volt egy cetli amin az állt hogy moziba mentek. De jó akkor miénk az egész  ház este. Zayn megfogta a kezem és felvezettet az emeletre  betolt a szobájába az ajtót becsukta neki lökött és nekem esett vadul téptük egymás ajkait. Lassan araszoltunk az ágy felé közben egymást szabadítottuk meg a felesleges ruhadaraboktól már mindketten csak fehérneműbe voltunk és ő felém tornyosulva halmozta el a testemet csókokkal mikkor egyszer csak megszólalt a telefonom a földön heverő nadrágom zsebéből. Zaynt eltoltam magamtól és gyorsan felvettem. 
- Mondjad .- szóltam bele 
- Szia kicsim - hallottam anya hangját a vonal végéről. 
- Szia anya - köszöntem , ajj hogy neki is most kell hívnia Zayn közben mögém mászott és a nyakamat kezdte csókolgatni belőlem meg ki szalad egy nyögés. 
- Ez mi volt? - kérdezte anya
- Semmi .- vágtam rá. 
- Rosszkor hívlak  ? 
- Egy kicsit - sütöttem le a szemem mintha látná.
-Ó akkor majd hívj fel hogy ha ráérsz. 
- Rendben anya szia szeretlek .- és letettem. 
- Aj  azt hittem sose teszed már le azt a rohadt telefont - mondta Zayn . 
- Türelmetlen vagy szívi- mondtam huncutúl.
- Csodálkozol - esett nekem és a maradék textil is lekerült rólunk
az este további része szerelemmel és vággyal teli volt ....


 




                                                         Chana Campbell








2013. szeptember 29., vasárnap

17: Apró dolgok




                                                




 - Lizzie  leszel a barátnőm ?- kérdezte a velem szembe ülő gyönyörű fiú.
- Igen - mondtam ki gondolkodás nélkül. Boldogan borultunk egymás nyakába.
- Tudod már régóta várok erre a pillanatra - mosolygott.
-Én csak egy puszit nyomtam a szájára- még egy kicsit lelkiismeret furdalásom van az  egy éve történtek miatt.
- Nem megyünk? Kezd hűvös lenni, nem akarom hogy megfázz- nézett rám a nagy barna szemeivel.
- Mehetünk  ..- felkeltünk a pokrócról , össze pakoltunk  és elindultunk haza. A házba érve négy fiúba botlottunk akik éppen valamin veszekedtem. Gondolom csak a szokásos hogy mit nézzenek a tévébe.
Annyira belemerültek hogy nem is vették észre hogy megjöttünk mi gyors felosontunk az emeletere és bementünk a szobámba, egyikünknek se volt kedve a vallatáshoz. Zayn leült az ágyra engem meg az ölébe  húzott és a combomat  kezdte el simogatni.
- Ugye most már nem hagysz el ? - nézett a szemeimbe.
- Nem , de honnan veszel ilyeneket . ? - néztem rá kérdőn.
- Nem tudom csak úgy elgondolkoztam .- hajtotta le a fejét- félek- nyögte ki .
- Mitől ? - döbbentem meg.
- Attól hogy egyedül maradok .- felnéztem és láttam hogy szemeibe könnyek gyűltek. 
-  Ne beszélj hülyeségeket - néztem rá- én mindig itt leszek neked és a srácok is .
- De ennek az egésznek egyszer vége lesz.
- És ? Arról ők még megmaradnak neked. - mosolyogtam.
-  Biztos ? - nézett rám komolyan, most olyan mint egy öt éves.
- Biztos te lüke. - pusziltam meg és felkeltem.
- Most hova mész ? - nézett rám rémültem.
- Zuhanyozni - mondtam .
- Mehetek ? - kérdezte és  szomorúságát egyből felváltotta a perverzség.
- Nem - villantottam meg a mosolyomat és becsuktam az ajtót.
Levetkőztem és beálltam a zuhany alá.   Nem igazán tudtam mire vélni Zayn előbbi viselkedését.gy igazán érzékeny oldalát mutatta meg most. Érdekes hogy egy kemény külső mögött ilyen érzékeny fiú rejtőzik.A zuhany alól kiszállva tűnk fel hogy nem hoztam magammal semmit se.  Magamra tekertem a törülközőt és azon morfondíroztam vajon   Zayn még mindig kint ül az ágyamon. Lassan kinyitottam  az ajtó és kidugtam a fejemet  szerencsére már nem volt ott így nyugodtam mentem a szekrényhez vettem ki a ruhadarabokat miután felöltöztem át mentem Zaynie  szobájába.
- Megnyugodtál ?- kérdeztem az ágyon fekvő fiút. 
- Meg. - emelte  rám a tekintetét .
Bemásztam mellé az ágyba és fejemet a mellkasára hajtottam ő a hajamat simogatta és a Little Thingset  dúdolta amin én  el is aludtam .

 Reggel mikor felébredtem Zayn még aludt. Szememmel az arcát pásztáztam és néztem ahogy alszik ezt fél órán át bírtam amikor  már nem bírtam tovább és elhatároztam hogy felébresztem. Közelebb csúsztam hozzá és puszikkal halmoztam el az arcát. Lassan elkezdett mozogni és nyitogatta a szemét olyan volt mint egy kiskutya amikor először nyitja ki a szemét.
- Jó reggelt szépség ,tetszik ez a fajta ébresztés - mosolygott álmosan.
- Neked is , meghiszem azt de ne szokj hozzá nem leszel így elkényeztetve.- villantottam egy huncut mosolyt.
- Gonosz vagy - nyújtotta rám a nyelvét mint egy kis ovis.
- Lehet - vigyorogtam .- Na gyere menjünk le.
-  Oké- tápászkodott fel az ágyból.
 Elindultunk lefelé amikor ő egyszer csak úgy gondolta hogy nekem nem kell tovább sétálnom mert felkapott és elkezdett velem szaladni lefele a lépcsőn.
-Te hülye tegyél le elesünk - üvöltöttem.
Mikor leértünk letett a nappaliba ahol senki se volt a többiek még biztos alszanak, de amint letett elkezdett csikizni én meg elkezdtem visítani mikor megunta abba hagyta és otthagyott kiment a konyhába .
-Muszáj korán reggel visítozni?!- jött le a dühös Harry a lépcsőn. 
- Bocsi, nem akartalak felébreszteni- öleltem meg. 
Zayn már a konyhába ült is reggelizett mi is csatlakoztunk Harryvel közben a többiek is lejöttek. Reggeli után felmentem az emeletre hogy elvégezzem a szükséges dolgokat, ki kaptam a szekrényből egy melegítőt  és egy pólót ma ez is jó lesz úgyse megyünk sehova miután felöltöztem lecsoszogtam a srácokhoz.  
- Na mit csináljunk ma? - kérdezte a kanapén terpeszkedő Louis.
- Süssünk sütit - csillantak fel Niall szemei .
- Jó - vágta rá a többi fiú is ,komolyan mint az ovisok. 
- De el kéne menni boltba mert nincs itthon semmi - mondta Liam.
- Akkor ti menjetek el boltba mi meg addig előkészítjük a dolgokat. -mondtam.  
Liam és Niall elmentek boltba mi pedig a konyhába előkészítettük a tálakat és más egyéb dolgot amire szükségünk lehet.  Liamék hamar vissza értek így neki is állhatunk a sütésnek. Pár perc múlva elszabadult a pokol a srácok teljesen megörültek . Loui hisztizett hogy répás süti legyen Niall hogy elhallgattassa a fejére öntötte a lisztet . Harry jó ötletnek tartotta ha Zayn hajára keni a tojást aki hisztérikus üvöltésbe kezdett és felrohant az emeletre.   A többiekkel össze rámoltunk kicsit és nekiálltunk normálisan. Zayn is vissza jött én oda sétáltam hozzá és megöleltem. Ő pedig egy rövid csókot nyomott a számra. Amit a többiek egy húú - val  díjaztak. 
- Ti akkor most .. ? - értetlenkedett a szöszi.
-  Hát.. - néztünk össze Zaynnel - igen -mosolyogtunk. 
 A beszélgetést a csengő hangja zavarta meg Harry ment ajtót nyitni mi a konyhából kémleltük hogy vajon ki lehet a titokzatos idegen ...